Barion Pixel

2018 Január 30. A hétvégén hazamentem a szüleimhez. Imádok otthon kicsit kikapcsolódni, és picit feltöltődni. Január vége van már, a tavaszi versenyszezonra megvannak a kitűzött céljaim és készülök az új megmérettetesekre. Egy hosszú út elején nagyon fontos a kellő motiváció. Ülök a szobámban, és végig nézek a falamon ahol az érmeim gyűjtöm. 2004-ben, egy diákolimpián szereztem a legelső érmem, egy aranyat. A szinkronúszós, aerobikos és rúdtáncos érmek között van futóverseny, teljesítménytúra, úszás és triatlon érem is. Nagyon örülök neki, hogy ennyi különböző sportágban kipróbálhattam már magam. Mindegyikből mást tanulhattam meg. Minden éremnek különleges értéke van számomra, helyezéstől függetlenül. Nem az számít, hogy hányszor lettünk elsők, vagy hogy hány embert utasítottunk magunk mögé. Az a fontos, hogy minden egyes érem mögött rengeteg munka, áldozat, fáradtság, könnycsepp és természetesen öröm van. Az egyik kedvenc érmem a 2013-as londoni rúdtánc VB-ről van, ez volt az első nemzetközi versenyem rúdtáncban, ahol junior kategóriában lettem első. A rákövetkező évben legnagyobb örömömre sikerült a címvédés. Talán ennek van a legnagyobb jelentősége számomra. Az a pillanat, amikor lejövök a színpadról, és azt érzem megcsináltam, mindent kiadtam magamból, minden munkát megér. Imádom felidézni ezeket a pillanatokat. Milyen érzés volt a színpadon állni, milyen volt a felkészülés, mit tanultam meg az odavezető úton, mennyi fantasztikus embert ismerhettem meg és mennyi csodálatos élményben volt részem. Felidézve ezeket az érzéseket, már az idei versenyeken és terveimen agyalok. Ami biztos kemény munka vár rám de kíváncsian várom mit hoz az idei versenyszezon. #everydreambeginswithonestep #eDbwoS #PoleBernadett #skyisthelimit#stepbystep #dreambig #workhard #dreamscometrue

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük