2014 Július 20. World Pole Sport Championships London 2014
Follow your dreams – itt: Bethnal Green York Hall, London.

Elképesztően fárasztó és nehéz féléven vagyok túl. 2013-ban a VB után sokat beszélgettünk róla Barbival, hogy a nemzetközi mezőnyt elnézve miben kéne fejlődnöm. Barbi szervezett egy versenyzői szekciót, ahová olyan rudasokkal jártunk, akiknek céljaink voltak a sportban. Januárban a Testnevelési Egyetemen kezdődtek meg az edzéseink. Erősítés, nyújtás, akrobatika és még emellé jött a rúd. Nehéz volt visszatérni a menetrendszerű állandó edzésekhez, de motivált voltam: hátha bennem van idén is a VB szereplés még egyszer junior kategóriában, mielőtt betöltöm a 18-at. Nem mertem elkiabálni, de aztán egyre jobban kikristályozódott, hogy idén is részt veszek a versenyen. A tavalyi győzelem után nagyon izgultam, és féltem is a versenytől. Keményebben dolgoztam, mint valaha, napi 4-5 óra utazás az edzések miatt, korán kelés, iskolába járás. Mindemellett nagyon szigorúan figyeltem az étkezésemre is. De megérte! Megérte minden edzéssel töltött perc, kicsordult könnycsepp angolspárga közben, minden egyes izomlázzal szenvedős nap. Úgy gondolom, a munka mindig megtérül. Hihetetlenül sokat küzdöttem, hogy a dobogó legfelső fokára állhassak fel de sikerült. El se hiszem! Fantasztikus volt újra látni a tavalyi versenyzőket és megismerni az újakat. Felejthetetlen élmény volt újra ott lenni. Nagyon köszönöm edzőimnek Barbinak és Katus Tominak.

#becauseimhappy #twotimesworldchampion

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük